KezdőlapBlog„Szegény munkanélküli fiatalok!”

Hozzászólások

„Szegény munkanélküli fiatalok!” — 10 hozzászólás

  1. Két éve fejeztem be az egyetemet és őszintén be kell vallanom, hogy a kezdeti lelkesedés után a 3. szemesztertől már folyamatosan szenvedtem, mert nem értettem, hogy miért kell egy csomó olyan tárgyat tanulni, aminek köze nincs a szakomhoz, és még annyira se az élethez. Később ez kiegészült azzal a gondolattal, hogy ehelyett, akár dolgozni is elmehetnék…
    Nos az én véleményem arról, hogy nehéz munkát találni kezdőként: nálunk 7 féléves volt az alapképzés és a 6. év volt a gyakorlati félév. Tudatosan választottam gyakorlati helyet (helyi önkormányzat) mert úgy gondoltam, ha jól dolgozom, hátha olyan szerencsével járok, hogy munkát ajánlanak. A gyakorlati idő vége felé be is teljesült a vágyam és szerződtetni akartak, de elég kemény döntést kellett hoznom. Ugyanis hátra volt még egy félév a diplomaszerzésig, illetve párhuzamos képzésben jártam egy másik szakra is levelezőn. Minden egyetemista barátom azt mondta, hogy ne terheld túl magad, meg amúgy is bulizzunk amíg lehet. Sejthetitek mit választottam. Belementem, hogy a diplomaszerzésig megbízásival dolgozok 65000 Ft-ért (!!!), utána pedig megkapom a kinevezést. A terv működött, de eszméletlen munkát kellett belefektetni, hogy minden összejöjjön.
    Nem mártírkodni akartam, csak felhívni a figyelmet arra, hogy a lehetőségek igenis ott vannak egyetemistaként is, csak vállalni kell a kemény munkát és le kell tudni mondani bizonyos dolgokról.
    Azóta már nem dolgozom az önkormányzatnál, de nagyon jó ugródeszka volt, mára pedig a “mókuskerék kiszállási stratégiám” tervezem/finomítom (egyébként még mindig vannak olyan barátnőim/ismerőseim, akik azóta sem fejezték be a szakot és elvannak apu pénzén).

  2. Még mindig nem hiszem, hogy olyan rossz dolog lenne diplomát szerezni… hiszen az ott megszerzett tudás is csak akkor kezd el élővé válni, amikor elkezd a gyerek dolgozni, és alkalmazza. Ez csak egy alap, és nem megváltás.

    Szerintem ezt a szemléletet kéne már valahogy leküzdeni ezzel kapcsolatban, és akkor sokkal inkább helyé kezelhető lenne a dolog.

    És igen, már diploma előtt is kell a tapasztalat. Tőlünk nyugatabbra pl. kultúrája van annak, hogy valaki a saját választott szakterületéhez kötődő önkéntes melót végez. Tapasztalat, ráadásul szakmai. (Hasonlóan jók lehetnek a külföldi ösztöndíjak, gyakornoki melók itthon, stb.)

    Itt jön az, amit Judit a proaktivitásról mondott: már egyetem közben kéne ezt gyakorolni, és akkor egészen másképpen néz ki a pályázatra benyújtott önéletrajz és motivációs levél – mert van miről írni benne…

  3. Nagyon egyetértek! Ez nem mostanában kezdődött, hanem már sok évtizede. Már a 70-es években is a jó tanulók választhattak valamilyen gimnáziumot vagy szakközépiskolát aztán jöhetett a főiskola, egyetem. A rosszabb tanulókat irányították a szakmunkás képzőkbe. Szerencsés esetben olyan szakma irányába ami érdekelte is. De nem volt tudatos alkalmassági vizsga. Azóta sincs. Már akkor is snassz volt szakmunkásnak lenni. Ha nincs becsülete a munkának, az alkotásnak, a kreativitásnak akkor hogy várjuk el hogy színvonalas legyen a képzés. Mint anya már óvodás koruktól figyeltem a gyerekeimet hogy miben ügyesek, mit csinálnak szívesen, milyenek a képességeik. A zene mutatkozott meg legelőször. Sajnos a tehetség nem jelent biztos megélhetést a művészeti pályán, ezért jött a műszaki irány, hiszen jó tanulók voltak. Az egyetem és főiskola nem fedi le minden esetben a gyerek érdeklődését, azoknak egyszerű akik elméleti szakemberek akarnak lenni. Akik gyakorlatias, gondolkodó de nem magoló típusúak azoknak marad az önképzés. Ma már nagyon sok olyan szakma van ami állandóan változik az informatikai területen, ezért ilyen típusú emberekre van szükség. Ha előtte szereztek egy diplomát azzal az általános műveltségüket gyarapítják, de sok helyen már nem elvárás. A nyelvvizsga is csak azért, hogy egyáltalán behívják az állás interjúra. Sok cégnél a nyelvtudást a lényeg. A szakképzés területén még nagyobbak a gondok. A fiatal szakmunkások a munkahelyükön tanulják meg a szakma rejtelmeit. Ehhez nem elég az a pár hét gyakorlat ami pl. a mi cégünk esetében nyílászáró gyártásról szól. Az asztalos szakmunkás képzés szinte teljesen kimerül a bútor asztalos képzésben. Ezért van szükség külföldi munkaerőre. Sokkal jobb lenne ha ismét bútor és épület asztalos is lenne egyben. Az iskolák jobban együtt működnének a munkahelyekkel. A szakmai fejlődést a külföldi cégektől beszerzett anyagok és technológiák biztosítják nem az iskolák.

  4. Túl a 4 X-en, diploma nélkül. Szeretnék nekiindulni, s diplomázni. De van mögöttem jó-pár év tapasztalat, gyakorlat, s tudom, hogy mit akarok, s miért. Anno szerettem volna filozófiát s pszichológiát tanulni. De mikor kiderült, hogy filozófián az általam áhított “világ igazságai” helyett arról tanítanak, hogy “X” s “Y” filozófus mit gondolt, s írt, akkor letettem róla, hisz ezt bármelyik könyvtárban elolvashatom. S mikor megtudtam, hogy pszichológián az általam áhított “lélek igazságai” helyett arról tanulnak nagyon nehézkesen, hogy mely pszichológus mikor s mit gondolt, s mit fedezett fel, erről is letettem, ezt is megtalálom könyvtárakban.
    Akkor mit lehetne tanulni egyetemen?
    Munkába álltam, s rájöttem, hogy ha eléggé nyitott szemmel jár az ember a világban filozófiailag s pszichológiailag is elég felkészült tud lenni a sima hétköznapokból, tapasztalataiból.
    Keresve sem talál az ember az életnél jobb oktatót.
    S ez gondolom igaz az élet minden területére.
    S ha már van tapasztalat, van alap, amire építeni lehet, akkor go egyetem, s ráépíteni.
    Én most így teszek.

  5. Szerintem az ember 18 évesen, amikor ezeket a használhatatlan képzéseket választja, még erősen a szülei gyereke, tehát a probléma forrása leginkább a szülők felőli nyomás, hogy legyen papír, legyen diploma. Meg egy olyan kultúráé, ahol a papírt többre becsüljük, mint a tudást és élettapasztalatot. (Lásd a mindenféle szakértőket, akik évtizedeken keresztül ugyanazt hajtogatják, mint amit 30 éve tanultak, és közben az ügyfeleik jobban értenek a témához, mint ők. Tipikus példa az egészségügy.)

    A gyereket mindenféle munkát megtapasztalni küldeni szerintem nagyon jó módszer. Én is ezt tenném szülőként.

    A pedagógusoktól viszont nem várom el, hogy a munkaerőpiac realitásait átadják — ugyanis nagyon távol vannak attól. Közalkalmazottak, burokban élnek, és a legnagyobb részük tanárként és emberként is hiteltelen, amit a diákok pontosan levesznek. (Kiegészítem, mielőtt pedagógusgyűlölőnek tűnnék: halálos ágyamon is szeretettel fogok emlékezni egy-két tanáromra — de csak ennyire. Ellenben voltak ennél jóval többen, akiknél éveken át halálra unatkoztam magam, vagy megutáltam a tárgyát, netán hasmenésem volt az órája előtt, vagy sírtam miatta a lányvécében, stb. Csodás emlékek. Ismerek nem egy olyat, aki nyugtatót szedett óra előtt, olyan ideges tünetei voltak a tanára viselkedésétől, de asztmarohamot is hallottam már.)

    Szóval én úgy látom, hogy vagy a szülei jók az embernek, vagy kamasz zseni az illető (ilyen is van, ha elég makacs), vagy marad a “szívás és változtatás” nevű élethosszig tartó tanulási módszer. És mivel a munkaerőpiac egyre gyorsuló ütemben változik, ma már szinte nincs olyan ember, aki ne szívna valamikor a karrierje során. A népesség nem ott válik ketté, hogy van, aki sosem szívja meg, hanem van, aki sosem veszi észre, hogy valamit lépnie kell, amiért a régi modell már nem működik. Én azt szeretném megértetni veletek, hogy mikor kell észrevenni a dolgokat.

  6. Igen, kimaradt a hozzászólásomból, hogy mindezért egyáltalán nem a fiatalokat tartom hibásnak. Hiszen ők honnan is tudnák, hogy mit oktatnak egy egyetemen, ahová még nem jártak, vagy mivel jár egy munka,amit még sosem próbáltak. Azoknak kellene elmondani, akik tanítanak az adott szakokon, mert jelenleg a szakleírások semmit nem érnek. És a munkaerőpiaci helyzetre is jobban fel kellene őket készíteni már középiskolától kezdve.

  7. Kétségtelen tény, van itt bibi, de nemcsak a fiatalok részéről. Maga a képzési rendszer is eléggé megnehezíti a dolgukat – és sajnos most megint abba az irányba megyünk, hogy még nehezebb legyen a választás…

    Lehet, hogy a fiatal azért megy valahová tanulni, mert nagyon is pontos elképzelése van arról, hogy mit akar csinálni. De egyszerűen nincs olyan szak, ami ezt pontosan leírná, leképezné. Pl. ha az én gyerekem egy szép napon úgy dönt, hogy márpedig ő jövőkutató akar lenni, ahhoz neki kellene elméleti matematikát, filozófiát, kibernetikát tanulni. Minimum. Ezt mind megteheti – de csak az egyiket választhatja (most már a szakpárok, párhuzamos képzések elvégzése is megnehezült). Akkor mi van?

    Ott fog állni az egyetem végén egy valamilyen végzettséggel, ami magában nem lesz elég arra, hogy azt csinálhassa, amit szeretne, meg nem is akarja azt csinálni, amire ez az egy diploma feljogosítja.

    Mindent aláírok, amit Judit is mondott, nem véletlenül küldtem el a gyerekemet én is nyaranta raktárba, vagy szalag mellé dolgozni, hadd tudja, hogy nem esik le az ujjáról az aranygyűrű, ha speciel így keres pénzt. Meg azért is, hogy leessen neki, hogy ha nem lesz határozott elképzelése, mit is akar, akkor könnyen ilyen nemszeretem meló lehet az egyetlen lehetősége. (Félreértés ne essék, nem a raktáros, vagy a gyártósori melót akarom itt lesajnálni. Az is kell és fontos, de a lányomat ismerem annyira, hogy tudjam, nem ez lenne a szíve vágya, tehát nem érezné jól magát benne.)

    Csak azért nézzünk egy kicsit jobban a dolgok mögé, hogy van a dolognak másik oldala is.

  8. Én is kiakadtam ezen a cikken, de kicsit más miatt. Én nem azt látom gondnak, hogy képeznek andragógusokat, kommunikációs szakembereket, mert egy olyan ember, akinek ez az élete szakmája, nagy hasznára válik annak a cégnek, ahol dolgozik. Engem inkább az borzasztott el, hogy ezeknek a fiataloknak halovány fogalmuk sincs arról, hogy melyik végzettséggel mit is lehet kezdeni. Csak össze-vissza elvégeztek – gyakran egymásra sem épülő – képzéseket, mert éppen ott volt hely…És arról sincs fogalmuk, hogy a munkahelyeken mit csinálnak valójában az emberek. Csak hajtogatják, hogy “bármit” elvállalnak, de én azt tapasztaltam, hogy ha az ember önéletrajzokat küldözget, ami “bármire” van szerkesztve, az semmit nem ér, be sem hívják. A fiatalok elképzelése az elvárásokról és a munkáról köszönőviszonyban sincs a valósággal. Diplomával nem menne titkárnőnek? De hiszen a titkárnők, asszisztensek, irodavezetők nagy része diplomás…Mégis mit gondolnak ezek a fiatalok, hogy a diploma valami jogosítvány arra, hogy akinek van, azt élete végéig selyempárnán hurcolják?

  9. Vajon mennyi ideig lesz még papírgyártás? Mármint kizárólag elméleti értéket közvetítő végzettségek szórása két kézzel. Nem mondom, kell rétoromán-elméleti testnevelés szakpáron végzett ember is, csak tudja, hogy mit csinál diploma után. A homályos, “majd csak lesz valami” nekibuzdulásnál csak a “kell a papír” kezdetű szülői intelem veszélyesebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.