Mivel nyelvszakon végeztem, így van bennem némi hajlam a nyelvészkedésre. Talán emiatt szeretek néha elgondolkodni azon, hogy egyes dolgokat miért éppen úgy nevezünk, ahogy. Egészen érdekes dolgok szoktak ilyenkor kiderülni. A napokban például három kifejezésen morfondíroztam: állás, alkalmazott és vállalkozó. Most az elsőről írok neked. Tovább…

Állás

Mint A magad útján című könyvemben is írtam, a legtöbb ember, amikor munkát keres, valójában állást keres, vagyis olyan bejelentett, legális, napi 8 órában végzett munkát, amiből el tudja tartani magát és a családját. Aki állásra vágyik, annak a hívószava ez: biztonság. Egy állás előnye lehet a lelki biztonság, hogy nem neked kell kitalálnod, mikor mit csinálsz, és hogyan építsd fel azt a piaci tevékenységet, amit pénzzel honorálnak. (Ez a cégvezetők dolga.) Egy állás előnye lehet az anyagi biztonság, hogy tudod: minden hónapban megjön a fizetésed, és amikor nyugdíjba mész, az állam eltart majd. (Ez utóbbi sajnos nem igaz, ajánlom figyelmedbe az erről írt részletet A gazdagság útján című könyvemben: www.agazdagsagutjan.hu/konyv/idoskor.html)

Egy állásnak számos előnye van, de van egy óriási veszélye is: hogy könnyen azzá válhat, ami a neve: egy helyben állássá, a haladás és a fejlődés ellentétévé. Te belegondoltál már abba, hogy vajon miért a mozgás ellentéteként nevezzük meg a munkahelyi munkát? Véleményem szerint azért, mert a munkahelyi munka stabil, aránylag kiszámítható és sok statikus elem van benne. Ezért van az, hogy aki 10-20 évet lehúzott ugyanabban az állásban, könnyen megreked, „leáll”, és óriási sokként éli meg, amikor új munka után kell néznie.

Ha te is állásban dolgozol, mindenképpen figyelj arra, hogy ne rekedj meg, és ellensúlyozd a „leállás” veszélyét. Ehhez a két legjobb módszer, ha tudatosan fejleszted magad, és mindig vannak szakmai terveid. Aki a tökéletesíti magát a jelenben, és közben a jövőbe néz, az biztosan nem fog leállni, és egy szinten évekre, vagy akár évtizedekre megrekedni.

Mit gondolsz? Mi erről a témáról a tapasztalatod? Ha van kedved, írd meg!